A Hold lassan zsugorodik, ahogy a magja hűl, az elmúlt 200 millió évben körülbelül 50 métert veszített sugarából.
Ez a folyamat kétféle vetőt hoz létre a felszínén: a régóta ismert lebenyszéleket a világos felföldeken és a nemrégiben katalogizált kis mária-hátságokat (MMR) a sötét bazaltos tengerekben.
2634 ilyen szerkezet elemzése után a tudósok megerősítették, hogy mindkét típus hasonló átlagéletkorral rendelkezik (körülbelül 100–124 millió év), és gyakran fizikailag is összekapcsolódnak. Ez teszi teljessé a dinamikusan összehúzódó műhold globális képét.
A felfedezett vetők folyamatos tektonikus aktivitásra utalnak. Következésképpen a Holdon továbbra is vannak holdrengések. Ez közvetlenül befolyásolja a műhold kutatási terveit: a jövőbeli leszállóhelyeket szeizmikus biztonság szem előtt tartásával kell kiválasztani, és a Hold belső szerkezetének tanulmányozása segít jobban megérteni termikus történetét. Így a holdunk nem csupán egy hideg kőzet, hanem egy lassan hűlő világ, amely még nem talált békére.
