Nyilvánosan bocsánatot kért Mel Gibson

Nyilvánosan bocsánatot kért Mel Gibson

Mel Gibson bocsánatot kért, miután komoly kritikákat kapott egy torontói rajongói rendezvényen tanúsított viselkedése miatt. A 70 éves színész és rendező augusztus 29-én a FanExpo Canada egyik közönségtalálkozóján vett részt, ahol a színpadra lépve rövid ideig kézmozdulatokkal utánozni kezdte a mellette dolgozó jelnyelvi tolmácsot. Az esetről készült felvétel gyorsan elterjedt a közösségi médiában, ahol többen sértőnek és érzéketlennek nevezték Gibson viselkedését.

A színész augusztus 31-én közleményben reagált a felháborodásra. Azt mondta, amikor valakit hirtelen színpadra küldenek és reflektorfénybe kerül, könnyen szétszórttá válhat, és ilyenkor előfordulhat „spontán, meggondolatlan ostobaság”. Gibson hangsúlyozta, hogy nem állt szándékában rosszindulatúan viselkedni vagy bárkit megsérteni, és bocsánatot kért mindazoktól, akiket felzaklatott a jelenet – írja a People.

A botrány egyébként egy olyan rendezvényen történt, ahol Gibson elsősorban filmes pályafutásáról beszélt. Felidézte többek között a Mad Max és a Halálos fegyver című filmeket, valamint szóba kerültek A passió folytatásai is. Gibson továbbra is aktív színészként és rendezőként: több készülő produkcióban szerepel, miközben A passió történetét folytató The Resurrection of the Christ első részének bemutatóját 2027 májusára, a másodikét pedig 2028 májusára tervezik.

Megosztás:

Author: Kádár Ervin