1300 éves viking ruhákat találtak Dániában

450 egeret tartalmazó rituális temetkezési helyet fedeztek fel

Dániában különleges régészeti leletre bukkantak: egy mintegy 1300 éves, a viking korból származó női sírban ruhadarabok apró maradványai őrződtek meg. A felfedezés azért számít ritkaságnak, mert a textil szerves anyag, ezért megfelelő körülmények nélkül viszonylag gyorsan lebomlik a földben. A sírt a Délnyugat-Jylland területén fekvő, Varde közelében található Skonager régészeti lelőhelyen tárták fel. A helyszínen már 2024-ben egy temető maradványaira bukkantak, ahol különböző korú embereket helyeztek nyugalomra, többek között vaskésekkel és üveggyöngyökkel együtt.

A most vizsgált sír egy nőé volt, akit két jellegzetes, ovális alakú brossal temettek el. Az ilyen ékszereket a viking kori női öltözékekhez kapcsolják. A kutatók a brossok elülső és hátsó oldalán egyaránt apró textilmaradványokat fedeztek fel, amelyek valószínűleg a nő ruházatának különböző rétegeiből származnak. Ezek alapján a szakemberek reményei szerint nemcsak azt lehet majd megállapítani, milyen anyagból készült a ruhája, hanem azt is, hogyan szőtték a textilt, milyen mintázata és színe lehetett, illetve milyen minőségű fonalat használtak hozzá. Akár arra is választ kaphatnak, hogyan helyezkedtek el egymáson a különböző ruharétegek – írta meg az Archaeology Magazine.

A legérdekesebb kérdés az, hogyan maradhatott meg egy ruhadarab több mint 1300 éven keresztül a földben. Ebben éppen a nő ékszerei játszották a döntő szerepet. Ahogy a fémből készült brossok az évszázadok során korrodálódtak, fémsók kerültek a környezetükbe. Ezek olyan kémiai körülményeket hoztak létre, amelyek gátolták a textilszálakat lebontó mikroorganizmusok működését. A szövetnek ezért éppen azok az apró részei maradtak fenn, amelyek kapcsolatba kerültek az ékszerekkel. A Dán Nemzeti Múzeum szerint sírokban más esetekben is előfordul ez az úgynevezett mineralizációs megőrződés, különösen vas- és réztárgyak közelében.

A felfedezés azért különösen értékes, mert eredeti viking kori ruházat rendkívül ritkán marad fenn. A korszak öltözködéséről a régészeknek általában apró textiltöredékekből, írott forrásokból, valamint figurákon és faliszőnyegeken látható ábrázolásokból kell következtetniük. Egy-egy ilyen lelet ezért új részletekkel egészítheti ki azt, amit a vikingek mindennapi életéről és viseletéről tudunk.

További érdekesség, hogy az egyik brosson javítás nyomait fedezték fel. A kutatók szerint ez arra utalhat, hogy az ékszer értékes tárgy volt, amelyet hosszú ideig használtak, esetleg generációról generációra örökítettek. Elképzelhető tehát, hogy maga a bross lényegesen idősebb volt annál a ruhánál, amelynek maradványait most megtalálták rajta. A kutatók radiokarbonos vizsgálatokat is terveznek, amelyek segítségével pontosabban meghatározhatják a textil korát.

A kutatás ráadásul nem áll meg a ruházatnál. A Dél-dániai Egyetem szakemberei a sírban fekvő nő fogait is megvizsgálják. Ezekből következtethetnek életkorára, egészségi állapotára és táplálkozására, valamint arra, hogy helyben nőtt-e fel vagy élete során más területekről érkezett Jyllandba. Bizonyos vizsgálatok még a gyermek- vagy serdülőkorában elszenvedett fizikai megterhelésről is árulkodhatnak. Így az apró textildarabokkal és a sír többi leletével együtt idővel meglepően részletes kép rajzolódhat ki egy olyan nő életéről, aki több mint ezer évvel ezelőtt élt a viking kori Dániában.

Megosztás:

Author: Molnár Ágota