Az antarktiszi jégtakaró körülbelül 34 millió évvel ezelőtt kezdett kialakulni, míg az Arktisz több millió évig jégmentes maradt.
A korábbi hipotézisek kizárólag a szén-dioxid-szint csökkenésének tulajdonították a lehűlést, de ez a magyarázat nem veszi figyelembe a féltekék közötti aszimmetriát. Az új modell szerint a tektonikus folyamatok kulcsszerepet játszottak: a Gondwana szuperkontinens felbomlása a jura időszakban köpenyhullámokat generált, amelyek fokozatosan megemelték Kelet-Antarktisz kérgét.
Ennek eredményeként egy parti szakadék, egy hatalmas fennsík és a Gamburtsev-hegység alakult ki, amelyet most vastag jégréteg borít. 45 millió évvel ezelőttre e régió nagy része elérte a másfél és két kilométer közötti magasságot, meghaladva a stabil hótakaró küszöbértékét.
A tanulmány szerzői hangsúlyozzák, hogy a domborzat közvetlenül befolyásolja az eljegesedést: minden száz méternyi magasságnövekedés körülbelül tíz fokkal csökkenti a levegő hőmérsékletét, és ez a hatás a csökkent szén-dioxid-szinttel kombinálva állandó jégpáncél kialakulását idézte elő.
A tanulmány rávilágít a lemezmozgás és a globális éghajlat közötti alapvető kapcsolatra is. Hasonló mechanizmus működött az úgynevezett unalmas milliárd idején, amikor a tektonikus aktivitás tápanyagokkal gazdagította az óceánokat és új fajok evolúcióját serkentette. Bár a geológiai változások az emberi élettel összemérhetetlen mértékben mennek végbe, nagymértékben meghatározzák a bioszféra körülményeit, és ez a munka bemutatja, hogy a Föld mélyfolyamatai milyen szorosan összefonódnak a felszín megjelenésével.
