A friss archeogenetikai kutatás új megvilágításba helyezi, mi történt Pannónia lakosságával a Római Birodalom hanyatlása és bukása idején. A vizsgálatok szerint a római uralom megszűnése után a térség nem néptelenedett el, és nem történt olyan egyszerű, gyors népességcsere sem, amelynek során az újonnan érkező népek teljesen kiszorították volna a korábbi lakosságot. Ehelyett évszázadokon át tartó, fokozatos átalakulás zajlott: a római kori népesség leszármazottai tovább éltek a területen, miközben északról újabb csoportok érkeztek, amelyek idővel keveredtek a helyiekkel.
A Science folyóiratban ismertetett kutatásban 314, a Kr. u. 3. és 6. század között eltemetett ember DNS-ét elemezték. A maradványok hét temetőből származtak a Kisalföld térségéből, a Fertő-tótól keletre fekvő területektől egészen Északnyugat-Magyarországig. A kutatók nemcsak genetikai vizsgálatokat végeztek, hanem a sírokban található tárgyakat és az izotópos adatokat is elemezték, amelyekből többek között az emberek származására, táplálkozására és vándorlására lehet következtetni.
Pannónia évszázadokon keresztül a Római Birodalom egyik fontos határvidéke volt. Erődök, utak és városok hálózata kötötte össze a térséget a birodalom többi részével. Olyan jelentős települések működtek itt, mint Carnuntum vagy Arrabona, a mai Győr elődje. Két római kori temető DNS-vizsgálata alapján a lakosság genetikai háttere elsősorban Dél-Európához kapcsolódott, ugyanakkor kisebb ázsiai és afrikai eredetű genetikai összetevőket is találtak. Ez jól mutatja, mennyire sokszínű lehetett a birodalom egyik fontos katonai és kereskedelmi térségének lakossága.
Az 5. század elején a római hatalom fokozatosan meggyengült Pannóniában. A városok jelentősége csökkent, miközben többek között hunok, gótok és herulok jelentek meg a térségben. A genetikai bizonyítékok azonban azt mutatják, hogy a korábbi lakosság nem tűnt el. A legnagyobb változás a 6. századi temetőkben figyelhető meg, ahol már lényegesen nagyobb arányban jelentkezett észak-európai eredet. Ez az az időszak, amikor a történeti források szerint a longobárdok is jelentős szerepet játszottak Pannóniában. A DNS-adatok ugyanakkor nem egyetlen hatalmas bevándorlási hullámra, hanem ismétlődő migrációra és hosszabb ideig fennálló északi kapcsolatokra utalnak – írja a GreekReporter.
Különösen érdekes különbségeket találtak két, a mai Magyarország területén fekvő temető, Hegykő és Szeleste között. Hegykőn néhány egymással szoros rokonságban álló család dominálhatta a közösséget. Tagjaikat gyakran gazdag sírmellékletekkel, fegyverekkel és ékszerekkel temették el, az izotópos vizsgálatok pedig arra utalnak, hogy jobb minőségű táplálékhoz is hozzáférhettek. Mindez arra enged következtetni, hogy a vagyon és a társadalmi befolyás néhány elit család kezében összpontosulhatott. Szelestén ezzel szemben jóval kevertebb közösség rajzolódott ki: északi és déli származású emberek egyaránt bekerültek ugyanazokba a családokba, és kevésbé voltak jellemzők a nagy biológiai rokonsági hálózatok.
A kutatás a longobárdok eredetével kapcsolatban is új adatokat szolgáltat. Egyes északi eredetű embereknél Skandináviához kapcsolható genetikai származást azonosítottak. Ez azonban önmagában nem bizonyítja, hogy a longobárdok közvetlenül Skandináviából vándoroltak Pannóniába. A kutatók arra is figyelmeztetnek, hogy a DNS alapján nem lehet meghatározni valakinek az etnikai identitását. Elképzelhető ezért, hogy a „longobárd” megnevezés nem kizárólag közös származást jelentett, hanem politikai és társadalmi identitást is.
A felfedezés összességében árnyalja a Római Birodalom bukásáról és a népvándorlás koráról kialakult hagyományos képet. Pannóniában nem egyik napról a másikra omlott össze a régi társadalom, hogy aztán egy teljesen új népesség foglalja el a helyét. A genetikai bizonyítékok szerint sokkal inkább hosszú átalakulási folyamat zajlott, amelyben római kori közösségek leszármazottai, északról érkező bevándorlók, családi kapcsolatok és különböző kulturális hagyományok együttesen alakították ki a térség új társadalmát.
