Oroszországban az üzemanyagválság nem oldódott meg teljesen, de július második felére sok régióban látványosan enyhült, ezért kívülről valóban úgy tűnhet, mintha néhány hét alatt sikerült volna úrrá lenni rajta. A helyzet ugyanakkor nagyon egyenetlen. Július 25-én már 45 oroszországi régió hatóságai számoltak be a benzinellátás stabilizálódásáról: több helyen eltűntek vagy jelentősen rövidültek a benzinkutaknál kialakult sorok. Ezzel párhuzamosan azonban az Altajban, a Krasznojarszki területen, Tuvában, Tomszk környékén, Csecsenföldön, Kabard- és Balkárföldön, valamint különösen a Krímben továbbra is ellátási problémákról és sorokról érkeztek hírek. Ráadásul augusztus elején ismét romlott a helyzet egyes területeken: Volgográdban például újra mennyiségi korlátozást vezettek be egy finomítót ért ukrán dróntámadás után. Vagyis jelenleg pontosabb enyhülő, de továbbra is sérülékeny üzemanyagválságról, mint lezárt krízisről beszélni.
A probléma eredetileg azért vált ennyire súlyossá, mert egyszerre több kedvezőtlen tényező jelentkezett. Az ukrán támadások számos orosz olajfinomítót értek, miközben a nyári időszakban eleve magasabb az üzemanyag-fogyasztás, és a mezőgazdaságnak is nagy mennyiségű dízelre van szüksége. Július közepén orosz források szerint a benzintermelő kapacitás mintegy 30–35 százaléka nem működött. A Reuters július elején arról számolt be, hogy az üzemanyaghiány már az orosz mezőgazdasági régiókban is komoly aggodalmat okozott: gazdák attól tartottak, hogy a dízelhiány az aratást is veszélyeztetheti.
Az orosz kormány azért tudta viszonylag gyorsan mérsékelni a problémát, mert rendkívül erősen belenyúlt az üzemanyagpiac működésébe. A legfontosabb lépés az export korlátozása volt. Moszkva lényegében azt mondta az olajvállalatoknak, hogy a rendelkezésre álló benzint és dízelt elsősorban Oroszországon belül kell értékesíteni. Júliusban tovább szigorították a dízel, a gázolaj és a hajózási üzemanyag kivitelének lehetőségét, július végén pedig a kormány egészen 2027. január 31-ig meghosszabbította a benzin és egyes más üzemanyagok exportkorlátozását. Ez különösen fontos: ha a válságot valóban megoldottnak tekintenék, aligha lenne szükség ilyen hosszú ideig fenntartani a rendkívüli exportintézkedéseket.
A másik fontos eszköz a készletek és szállítások átcsoportosítása volt. Az ország egyik részén rendelkezésre álló üzemanyagot olyan területekre irányították, ahol komolyabb hiány alakult ki. Emellett számos régióban korlátozták, hogy egy autós egyszerre mennyi üzemanyagot vásárolhat. Júliusban legalább 43 régióban működött valamilyen korlátozás: volt, ahol 15–20, máshol 30–50 literben maximálták az egyszerre megvásárolható benzint, egyes helyeken pedig kannába egyáltalán nem engedtek tankolni. Ezzel lényegében megakadályozták a pánikszerű felvásárlást és azt, hogy néhány autós nagy mennyiséget felhalmozva tovább súlyosítsa a hiányt.
Moszkva még az üzemanyagokra vonatkozó egyes minőségi előírásokat is ideiglenesen enyhítette. A 2026 végéig érvényes szabályok például magasabb kéntartalmat és bizonyos összetevők nagyobb arányát engedélyezik a benzinben és a dízelben. Ez arra utal, hogy a kormány nem egyszerűen piaci eszközökkel próbálja kezelni a problémát, hanem gyakorlatilag minden rendelkezésére álló lehetőséget felhasznál a belföldi kínálat növelésére.
Van azonban egy fontos különbség a benzin elérhetősége és a benzin ára között. Az elsőben valóban jelentős javulás történt, az árakban viszont nem. A Roszstat szerint július 20-án az átlagos benzinár már 77,31 rubel/liter volt, az AI-92 átlagosan 73,60, az AI-95 pedig 79,47 rubelbe került. A benzin átlagára ekkor már 18,3 százalékkal volt magasabb 2025 végéhez képest, a dízel pedig 20,2 százalékkal drágult. Vagyis az államnak sikerült több benzint visszaterelnie a kutakra, de ennek ellenére az autósok jelentős áremelkedéssel szembesültek.
A közösségi médiából, helyi beszámolókból és a Reuters által megszólaltatott emberekből egyértelműen kirajzolódik a frusztráció. Egy júliusi orosz Reddit-beszélgetésben például szaratovi lakos arról számolt be, hogy hajnalban járnak tankolni, és akár órákig állhatnak sorban úgy, hogy közben előttük elfogyhat az üzemanyag. Más hozzászólók azt írták, hogy utazás előtt már fél tanknál elkezdtek benzinkutat keresni, illetve inkább lemondták a hosszabb autós utakat. Ezek természetesen nem reprezentatív vélemények, de jól érzékeltetik a hétköznapi tapasztalatokat.
Érdekes módon a kritikák jelentős része nem pusztán magára a hiányra, hanem a regionális különbségekre irányul. Moszkvában és a nagyobb központokban általában könnyebb volt üzemanyaghoz jutni, miközben egyes vidéki területeken órás sorok, mennyiségi korlátozások és időszakosan bezárt kutak jelentek meg. Ez azt az érzést kelthette egyes vidéki lakosokban, hogy a központi régiókat előnyben részesítik. Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy ahol július második felére megszűntek a sorok, ott a helyzet hétköznapi szempontból valóban gyorsan normalizálódott.
