Régészek megfejtették a 1361-es visbyi csatában elesett középkori harcosok koponyáin talált rejtélyes, négyzet alakú sérülések eredetét. A svédországi Gotland szigetén vívott ütközet tömegsírjaiból előkerült csontvázakat már a 20. század elején feltárták, de sokáig nem lehetett biztosan megmondani, milyen fegyver okozta a különös sérüléseket. Korábban arra gondoltak, hogy lándzsahegy vagy nyílvessző üthette át a koponyákat, az új vizsgálatok szerint azonban egy egészen más fegyver állhatott a háttérben: egy tüskés harci bunkó – írja a Live Science.
A visbyi csata 1361 júliusában zajlott, amikor IV. Valdemár dán király serege megtámadta Gotlandot. Visby ekkor a Hanza-szövetség egyik jelentős és gazdag kereskedelmi központja volt. A dán katonákkal nagyjából hasonló létszámú gotlandi védősereg állt szemben, a csatát azonban a dánok nyerték meg. A harcokban mintegy 1800 gotlandi vesztette életét, míg a dánok körülbelül 300 embert veszítettek. Az elesettek egy részét közvetlenül a csata után, még páncéljukban temették el a harctér közelében kialakított tömegsírokban.
A kutatók most modern módszerekkel próbálták rekonstruálni, hogyan keletkezhettek a sérülések. Patrick Randolph-Quinney, az Uppsalai Egyetem biológiai antropológusa több terület szakértőivel – köztük konfliktusrégészekkel, történészekkel, genetikusokkal, valamint a középkori fegyverek és páncélok ismerőivel – dolgozott együtt. A vizsgálat egyik célja éppen a több koponyán látható négyzet alakú lyukak eredetének tisztázása volt.
A kutatók tehéncsontokból és az emberi izomszövet tulajdonságait utánzó ballisztikai zselatinból készítettek modellt, amelyre korabeli páncélzat másolatát helyezték. Ray Whitcher középkori hagyományőrző és kutató egy 4D mozgásrögzítő ruhát viselt, miközben különböző középkori fegyverek másolataival csapott le a modellre. A rendszer lehetővé tette a mozdulatok, valamint a támadások erejének és irányának részletes elemzését.
A kísérletek során kiderült, hogy sem a számszeríj, sem a fejsze nem hozott létre olyan sérülést, amely megfelelően hasonlított volna a visbyi koponyákon látható nyomokra. A tüskés bunkó viszont rendkívül súlyos sérüléseket okozott, amelyek pontosan megfeleltek a régészeti leleteken megfigyelt sérüléseknek. A kutatók ezért arra jutottak, hogy valószínűleg ezzel a fegyverrel adták meg az áldozatoknak a végzetes csapást.
A csontvázakon azonban nemcsak egyetlen fegyver nyomait találták. Több ember maradványain egymást követő, különböző támadások okozta sérüléseket azonosítottak. Az egyik koponyán például egy fejszecsapás nyoma látható, amelyet egy tüskés bunkó becsapódása követett. A sérülések sorrendjének rekonstruálása alapján a kutatók arra következtettek, hogy a középkori harcosok csoportosan és összehangoltan támadhatták ellenfeleiket.
Randolph-Quinney szerint elképzelhető, hogy miközben valaki elölről támadta az ellenfelet, más harcosok oldalról vagy hátulról csaptak le rá. Egy nagy fejszével például a lábakat vehették célba, hogy az ellenfél a földre kerüljön, majd egy másik katona a tüskés bunkóval adhatta meg a végső csapást. Ez arra utal, hogy a középkori ütközetek jóval szervezettebbek és taktikusabbak lehettek annál, mint amit korábban feltételeztek.
A felfedezés egy másik, régóta fennálló elképzelést is megkérdőjelez. A hagyományos történelmi magyarázat szerint Visby védői nagyrészt rosszul kiképzett és gyengén felszerelt fiatalokból, illetve idősebb férfiakból álltak, akik nem jelentettek komoly ellenfelet a dán hadsereg számára. Az új vizsgálatok azonban azt sugallják, hogy a középkori milíciák tagjai nem feltétlenül voltak képzetlen parasztok. Bár nem hivatásos, állandó hadseregben szolgáltak, ettől még rendelkezhettek komoly harci kiképzéssel és ismerhették az összetett harcászati módszereket.
A kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy a középkori fegyverhasználatról, a harcmodorról és a halálos sérülések keletkezéséről alkotott több korábbi feltételezés is téves lehet. A projekt ugyanakkor még folyamatban van, és az eredményeket egyelőre nem publikálták lektorált tudományos folyóiratban. A kutatás első eredményeit augusztus 5-én, Berlinben, az Európai Paleopatológiai Szövetség 25. találkozóján ismertették.
