A kutatók évtizedek óta próbálják megfejteni, hogyan maradhattak fenn ilyen jó állapotban a kínai Zuojiang folyó völgyében található élénkvörös sziklarajzok annak ellenére, hogy körülbelül kétezer éve folyamatosan ki vannak téve a monszunesőknek. Egy új vizsgálat szerint a különleges tartósság egyik titka az lehet, hogy a festék elkészítéséhez emberi vért használtak, amely segített a pigmentet a mészkő sziklafalhoz kötni – írja az IFL Science.
A Zuojiang Huashan sziklarajzok kulturális táján található alkotásokat a Luoyue kultúra tagjai készítették mintegy 2600–1900 évvel ezelőtt. A képek között szexuális együttlétet, várandós nőket és férfi nemi szerveket ábrázoló motívumok is találhatók, amelyek a kutatók szerint egy ősi termékenységi kultuszhoz kapcsolódhattak. A sziklarajzok rendkívüli állapotban maradtak fenn annak ellenére, hogy szubtrópusi, monszunos éghajlaton találhatók.
A festék összetételének feltárásához a kutatók különböző kémiai vizsgálatokat végeztek. Már a mintavétel sem volt egyszerű, mert a pigment olyan erősen kötődött a sziklához, hogy elektromos fúróval kellett mintákat eltávolítani. Az elemzések alapján a festmények két különböző rétegből épültek fel.
Elsőként egy alapozó kötőréteget készítettek. Ehhez többek között állati csontokat, madárürüléket, mészkövet és kagylókat hevítettek fel, amivel kalcium-foszfátból és égetett mészből álló keveréket hoztak létre. Ehhez vizet és vért adtak, így folyékony habarcsszerű anyagot kaptak, amelyhez később hozzá tudott kötődni a pigment.
Miután ezt a réteget felvitték a sziklafalra, megvárták, amíg száradni kezd, majd erre festették rá a vörös réteget. A vörös pigmentet magas vastartalmú helyi agyagból állították elő. Vagyis magának a festménynek a vörös színét nem a vér adta.
A tartósságban azonban kulcsszerepet játszhattak a vérben található fehérjék. Ezek elősegítették a habarcsrétegben található kalcium-karbonát biomineralizációját, amelynek következtében a kötőanyag lényegében ugyanolyan anyaggá alakult, mint maga a mészkő sziklafal. Az apró pigmentszemcsék bekerültek ebbe a biomineralizált kalcium-karbonátba, és tartósan összekapcsolódtak a sziklafelülettel. A kutatók szerint ez az összetett szerves-szervetlen kötési rendszer magyarázhatja, hogyan tudtak a festmények több mint kétezer éven keresztül fennmaradni ilyen nehéz környezeti körülmények között.
A vizsgálat egyik legmeglepőbb eredménye a felhasznált vér eredete volt. Az egyik vizsgált helyszínen a habarcsrétegben található vér 97–99 százaléka emberi eredetűnek bizonyult, míg a fennmaradó 1–3 százalék több különböző növényevő állatfajtól származott. Egy másik minta 61 százalékban emberi, 39 százalékban pedig szarvasmarhavért tartalmazott.
Az emberi vér részletesebb elemzése során prolaktin által indukált fehérjét és laktoferrint is kimutattak. Ezek a legtöbb ember szervezetében csak kis mennyiségben vannak jelen, szintjük azonban jelentősen megemelkedik az előrehaladott terhességben lévő és szoptató nőknél. A kutatók ezért felvetették annak lehetőségét, hogy a festményekhez használt vér szülő nőktől származhatott.
Ezt az elképzelést szerintük a sziklarajzokon látható motívumok és a Luoyue társadalmának jellemzői is alátámaszthatják. Mivel a várandós nőket ábrázoló alakok hangsúlyosan megjelennek a képeken, a kutatók szerint elképzelhető, hogy a szülés során keletkező vért egy, a női termékenység tiszteletéhez kapcsolódó rituálé részeként keverték a festmények alapozóanyagába. A tanulmány eredményeit a Journal of Archaeological Science folyóiratban publikálták.
