Kuba 2026. augusztus 13-án ünnepli Fidel Castro születésének 100. évfordulóját. Havannában ebből az alkalomból rendezik meg a „Fidel: örökség és jövő” című első nemzetközi kollokviumot, amelyre 63 országból több mint ezer küldött érkezett. Kubában pedig „100 év Fidellel” elnevezésű menet indul a Moncada laktanyától, az első forradalmi támadás helyszínétől Castro szülővárosáig, Biránig. A cikk szerint a kubaiak többsége számára Fidel Castro életük része és egy egész korszak szimbóluma volt, akire nemcsak államférfiként, hanem olyan emberként is emlékeznek, aki személyesen vett részt az ország sorsfordító eseményeiben – írja az AIF.
Castro jómódú családból származott, apja spanyol földbirtokos, anyja paraszti származású volt. A Havannai Egyetemen jogot végzett, fiatal ügyvédként azonban a forradalmat választotta. 1953. július 26-án ő vezette a Santiago de Cuba-i Moncada laktanya elleni támadást, amely az első kísérlet volt Batista diktátor megdöntésére. Perében elmondta híres „A történelem fel fog menteni” című beszédét, majd 15 év börtönre ítélték, de amnesztiával 22 hónap után szabadult. 1956-ban 82 harcossal a Granma jachton tért vissza Kubába, majd megkezdődött a gerillaháború, amely 1959. január 1-jén győzelemmel ért véget. Ettől kezdve Castro az új Kuba arca és szimbóluma lett.
A cikk Castro egyik legfontosabb tulajdonságaként azt emeli ki, hogy nem félt szembeszállni egy szuperhatalommal. 1961-ben az ő vezetése alatt verték vissza a Disznó-öbölbeli inváziót, amelyet a CIA szervezett. Ezt követően az Egyesült Államok gazdasági blokádot vezetett be a sziget ellen, Castro azonban nem hátrált meg. Carlos Fernández de Cossío diplomata a havannai kollokviumon azt mondta, Castro külpolitikája három fő elvre épült: a szuverén jogok engedmények nélküli védelmére még nukleáris hatalmakkal szemben is, arra, hogy Kuba nem tárgyal ellenfeleivel nemzetközi kötelezettségeinek rovására, valamint az igazságtalan gazdasági világrend következetes bírálatára. A cikk szerint ezek az elvek ma is a kubai diplomácia alapját képezik.
Az egyszerű kubaiak szemében Castro olyan vezetőként maradt meg, aki nemcsak azt bizonyította be, hogy egy kis sziget is képes megvédeni függetlenségét, hanem az oktatást és az egészségügyi ellátást is hozzáférhetővé tette a hétköznapi emberek számára. Vezetése alatt agrárreformot hajtottak végre, vállalatokat államosítottak és országos kampányt indítottak az analfabetizmus felszámolására. Az első agrárreformtörvényt 1959. május 17-én fogadták el: felszámolták a nagy magánbirtokokat, a földterületek jelentős része állami tulajdonba került, a többit pedig a parasztok között osztották szét. Az analfabetizmus felszámolására irányuló kampány 1961-ben zajlott, és december 22-én Havannában egy tömeggyűlésen Kubát „analfabetizmustól mentes területté” nyilvánították. A cikk szerint ezek az eredmények is hozzájárulnak ahhoz, hogy Kuba kibírta a hosszú éveken át tartó blokádot, és Castro emléke máig él a lakosság körében.
A cikk kitér arra is, hogy a Nyugaton elterjedt „diktátor”-képpel és a Castro személye köré épült kultusz képével ellentétben maga Castro nem akarta, hogy nevét halála után megörökítsék. Halála után testvére, Raúl Castro közölte, hogy Fidel nem kívánta, hogy örökké emléket állítsanak neki. Kubában ezért megtiltották, hogy utcákat nevezzenek el róla vagy szobrokat állítsanak neki. A tilalmat 2016 decemberében kezdeményezték, és december 27-én a kubai parlament egyhangúlag törvénybe iktatta. A kubai vezetés szerint ez Castro személyes kívánsága volt, mert elutasította a személyi kultuszt, és a forradalom eszméit saját személyénél fontosabbnak tartotta.
A kubaiak ma a cikk szerint nemcsak forradalmi vezetőként, hanem gondolkodóként is emlékeznek Castróra. Írásaiban foglalkozott az atomháború veszélyével, arra szólította fel a nagyhatalmakat, hogy ne engedjenek a nukleáris zsarolásnak, valamint az emberiség jövőjéről és a tudomány fontosságáról is írt. A 90. születésnapjához kapcsolódó „Születésnap” című írásában gyerekkori emlékeiről, a kubaiak iránt érzett hálájáról és Barack Obama korábbi amerikai elnök hirosimai látogatásáról írt kritikusan, kifogásolva, hogy Obama nem kért bocsánatot az atombombázásért. Castro a nukleáris fenyegetésről, az emberiség jövőjéről és a tudomány szerepéről a 2010 és 2012 között megjelent „Elmélkedések” című írásaiban is foglalkozott, utolsó cikkei pedig mindössze egy hónappal a halála előtt jelentek meg.
