
Egy rég elveszett pápai levél újraértelmezése átírhatja az 1066-os normann hódítás történetét. A történészek szerint ugyanis nem csupán az angol trónért folyó küzdelem állhatott II. Sándor pápa azon döntése mögött, hogy támogatta Hódító Vilmost, hanem a Rómában zajló hatalmi harc is. A kutatók a Vatikán levéltárában fennmaradt, II. Sándor leveléből származó töredékeket vizsgálták újra. A teljes pápai levelezési nyilvántartás elveszett, de egyes dokumentumok másolatok és töredékek formájában fennmaradtak. A Kelet-angliai Egyetem középkori történelemmel és irodalommal foglalkozó professzora, Tom Licence szerint a levél egyes, korábban nehezen értelmezhető kijelentéseit az 1060-as évek nagy egyházi konfliktusának összefüggésében kell vizsgálni – írja a The Independent.
1061-ben ugyanis különböző frakciók két embert választottak pápának: II. Sándort, valamint Cadalus pármai püspököt, aki II. Honorius néven lépett fel. A két tábor között harc kezdődött Róma ellenőrzéséért. Honoriust a Német-római Birodalom támogatta, hívei pedig Észak-Európa más részein is támogatást kerestek. A kutatás szerint ebben a helyzetben Anglia II. Sándor ellenfeleinek oldalára kerülhetett. Ha Harold Godwinson angol király valóban a rivális pápai frakciót támogatta, az hozzájárulhatott ahhoz, hogy II. Sándor Hódító Vilmos mellé álljon.
A pápa levelében azt írta, hogy Anglia Szent Péter védelme alatt állt egészen addig, amíg lakói le nem tértek „az igazság útjáról”. A kutatók szerint ez a megfogalmazás összefügghetett II. Sándor híveinek Honorius és támogatói elleni küzdelmével. Licence szerint II. Sándor támogatóinak szemében így már nem egyszerűen a koronáért folyó harcról volt szó, hanem az általuk a pápai hatalom ellenségeinek tekintett erők elleni küzdelemről. Ez politikai indokot adhatott II. Sándornak a normann invázió támogatására, annak ellenére, hogy Vilmos erőszakkal készült megdönteni a megkoronázott angol uralkodót. A pápai támogatás egyúttal legitimálhatta Vilmos hadjáratát, és a trónkövetelők közötti konfliktus helyett egyfajta „igazságos háborúként” tüntethette fel azt.
A hagyományos történelmi értelmezés szerint a normann hódítás közvetlenül Hitvalló Eduárd halála után kialakult trónviszályhoz kapcsolódott. Vilmos normandiai herceg igényt tartott az angol koronára, majd 1066 őszén megtámadta Angliát. Október 14-én a hastingsi csatában serege legyőzte Harold Godwinson angol király hadseregét. Az új kutatás azonban arra utal, hogy az eseményeket nem kizárólag Angliában döntötték el: a Rómában, közel ezer mérfölddel távolabb meghozott döntések is befolyásolhatták a végkimenetelt. A kutatók ezért az 1066-os eseményeket nem pusztán dinasztikus konfliktusként, hanem a keresztény egyház jövőjéért és az európai hatalmi egyensúlyért folyó szélesebb küzdelem részeként értelmezik. Ha ezt a magyarázatot további kutatások is megerősítik, Harold pápasággal kapcsolatos politikája váratlanul hozzájárulhatott ahhoz, hogy Vilmos megszerezze Róma támogatását, és ezzel nagyobb legitimitást adjon Anglia elleni inváziójának.

















