1933-ban Carl Jansky, a Bell Labs mérnöke egy rejtélyes rádiójelet fedezett fel az űrből, miközben a távolsági kommunikációban fellépő interferenciákat vizsgálta. Ez a felfedezés a modern csillagászat egyik legbefolyásosabb felfedezésévé vált. Az indiandefencereview.com szerint akkoriban a csillagászok kizárólag optikai teleszkópokra támaszkodtak az égitestek tanulmányozásában. Jansky felfedezése bebizonyította, hogy a csillagok és más égitestek rádióhullámok formájában bocsátanak ki energiát, amelyeket a Földről is lehet érzékelni. Ez a felfedezés megváltoztatta a csillagászati kutatások irányát, és egy teljesen új megfigyelési területet nyitott meg.
Míg Jansky a New Jersey-i Bell Telephone Laboratories-ban dolgozott, feladata az volt, hogy megállapítsa a statikus elektromosság okozta interferencia okát a nagy távolságú rádiókommunikációban. Kutatása elvégzéséhez egy nagyméretű forgó antennát épített, amely képes volt nyomon követni a bejövő interferenciajelek irányát, ahogy azok az égen mozogtak.
Megfigyelései során azonban Jansky egy tartós sziszegő hangot észlelt, amely eltért a szokásos rádióinterferenciától. Először azt feltételezte, hogy a zaj természetes vagy antropogén forrásból származik. A jel azonban másképp viselkedett, mint bármi, amit korábban rögzített.
A sziszegés 23 óra 56 percenként ismétlődött, ami az úgynevezett sziderikus periódusnak felel meg. Ez az időtartam arra utalt, hogy a forrás a csillagokhoz, nem pedig a földi aktivitáshoz vagy a Naphoz volt köthető.
Jansky arról számolt be, hogy a jel egy rögzített helyről származik az űrben. Munkája során a rádiósugárzás legerősebb koncentrációját a Nyilas csillagkép irányában találta. Ez a régió a Tejútrendszer középpontja közelében található.
A Nature folyóiratban később publikált eredmények megerősítették, hogy a sugárzás magából a Tejútrendszerből származik, nem pedig a naptevékenységből.
Jansky megfigyelései előtt a Tejútrendszerről soha nem tudták, hogy rádiójelek forrása lenne. A kozmoszt nagyrészt rádiócsendesnek tekintették, és a csillagászat továbbra is kizárólag a látható fényben történő megfigyelésekre összpontosított.
Jansky kutatásai előtt a csillagászok kizárólag látható fénytávcsövekre támaszkodtak az égitestekről szóló információk gyűjtésében. A képek és megfigyelések arra korlátozódtak, amit közvetlenül optikai eszközökkel lehetett látni.
Jansky felfedezései egy teljesen új megfigyelési módszert vezettek be. A felfedezés kimutatta, hogy a csillagok és más égitestek rádióhullámokat bocsátanak ki, amelyek a Földről is érzékelhetők, lerakva a rádiócsillagászat alapjait. Így egy új módja alakult ki az Univerzum tanulmányozásának, amelyre a csillagászok ma is támaszkodnak.
