A római vízvezetékek több száz kilométerre is elnyúlhattak: a Konstantinápolyt ellátó rendszer körülbelül 400 km hosszú volt. Az ilyen építmények évszázadokon át fennmaradtak a precíz számításoknak, a jól megválasztott helyszíneknek, a tartós építőanyagoknak és az állandó karbantartásnak köszönhetően, jelenti a Live Science.
A gravitáció volt a teljes rendszer mozgatórugója. Már a munka megkezdése előtt a földmérők úgy határozták meg az útvonalat, hogy a forrás és a cél között kis szintkülönbség legyen. Speciális eszközök, a libra és a dioptra segítettek a terep mérésében, lehetővé téve a szakemberek számára, hogy összehasonlítsák a pontok magasságát a terepen.
A római beton különösen fontos volt hidak, árkádok és egyéb építmények építésében. Mészből, vízből és pozzolánból – egy hamuszerű anyagból – állt. A kapott keverék vízzel érintkezve megkeményedett, és rendkívül tartós volt.
Az építőanyagok szilárdsága azonban nem volt elegendő. A mérnökök megpróbálták az útvonalakat stabil geológiai területeken keresztül vezetni, és elkerülni a vulkanikus és más instabil terepet. Eközben a ma is elterjedt kőárkádok csak néhány rendszer egy részét alkották: a vízvezetékek jelentős szakaszai a föld alatt futhattak.
Mielőtt a víz belépett a városba, néha speciális medencékbe jutott. Ott az áramlás lelassult, a szennyeződések leülepedtek az aljára, majd a víz továbbjutott az elosztó létesítményekbe.
A vízvezetékek élettartama nagymértékben függött a rendszeres karbantartástól. A vizsgált divonai vízvezetékben a karbonátlerakódásokat helyenként eltávolították, majd a felületet újra vakolták. Más rendszerekben egy új réteget közvetlenül a felhalmozódott lerakódásokra lehetett felvinni. A karbantartó személyzet száma is változó volt: egy kisebb vízvezetékhez körülbelül egy tucat munkásra volt szükség, míg Rómában több száz ember felügyelte a vízellátást.
Néhány építmény a Római Birodalom bukása után is használatban maradt. Az egyik leghíresebb példa az i. e. 19-ben épült Aqua Virgo vízvezeték; ez a vízvezeték a mai napig ellátja Rómát vízzel.
Az athéni Hadrianus-vízvezeték építése jól mutatja az ilyen projektek nagyságrendjét. A kutatók becslése szerint egy körülbelül 500 fős csapat 15 év alatt megépíthette volna a nagyjából 20 kilométer hosszú vízvezetéket.
