
Az orosz–ukrán háború légi hadviselése új, minden korábbinál pusztítóbb szakaszba lépett: mindkét fél jelentősen növelte nagy hatótávolságú drón- és rakétacsapásainak képességét, miközben a légvédelem nem minden esetben képes lépést tartani a támadóeszközök számával és fejlődésével. A Wall Street Journal elemzését ismertető UNIAN szerint a légicsapások egyre nagyobb területen okoznak pusztítást, és a civil áldozatok száma is emelkedik. A két ország stratégiája azonban jelentősen különbözik: Moszkva elsősorban Ukrajna infrastruktúrájára és a lakosság ellenálló képességének megtörésére helyezi a hangsúlyt, Kijev pedig az orosz háborús gazdaságot és az azt kiszolgáló infrastruktúrát próbálja gyengíteni – írja a The Wall Street Journal.
Az ukrán légvédelem egyik legsúlyosabb problémája továbbra is a Patriot elfogórakéták hiánya. A múlt heti nagyszabású orosz támadás során rakéták és drónok csapódtak többek között gyermekegészségügyi intézménybe, iskolába, lakóépületekbe és Kijev környéki raktárakba, legalább 16 ember halálát okozva. Az UNIAN által idézett elemzés szerint Ukrajna akkor a Patriot-rakéták hiánya miatt egyetlen támadó ballisztikus rakétát sem tudott lelőni. A helyzetet súlyosbítja, hogy ezekből az elfogórakétákból világszerte hiány alakult ki, részben az Egyesült Államok Iránnal vívott háborújának jelentős lőszerigénye miatt.
Oroszország közben tovább fejleszti támadóeszközeit. Az Iszkander-M ballisztikus rakéták mellett egyre nagyobb szerepet kapnak az olcsóbban és nagyobb mennyiségben előállítható eszközök, köztük a Gerany–5 sugárhajtású drónok és a Banderol cirkálórakéták. Ezek egyik előnye éppen az, hogy tömegesen alkalmazva túlterhelhetik az ukrán légvédelmet. Augusztus 27-én például Oroszország 258 drónt, valamint ballisztikus és hajók elleni rakétákat indított Ukrajna ellen. Az ukrán légvédelem ezek közül összesen 233 légi célpontot semmisített meg vagy semlegesített, köztük hét ballisztikus rakétát.
Moszkva stratégiájának egyik központi eleme már 2022 óta Ukrajna energetikai rendszerének rombolása. Négy tél alatt azonban nem sikerült működésképtelenné tenni az országot, mert Ukrajna folyamatosan javította, védte és részben pótolta a sérült infrastruktúrát. A károk ugyanakkor évről évre halmozódnak. Kijevben már attól is tartanak, hogy Oroszország a következő télen az elektromos és fűtési infrastruktúra mellett a vízellátást és a csatornarendszert is megpróbálhatja súlyosan megrongálni. Augusztus 27-én például a herszoni hőerőmű teljes hő- és villamosenergia-termelő berendezését megsemmisítették orosz siklóbombák.
Az elemzők szerint azonban kérdéses, hogy a civil lakosságra nehezedő egyre nagyobb nyomás meghozhatja-e Moszkva számára a kívánt politikai eredményt. Franz-Stefan Gady katonai elemző szerint a stratégia mögött az az elképzelés áll, hogy a fájdalom és a kimerültség végül politikai engedményekhez vezet, a korábbi háborúk tapasztalatai azonban sok esetben éppen az ellenkezőjét mutatják: a tartós bombázások erősíthetik is a társadalmak ellenállását. Az UNIAN szerint az ukrán közvélemény az elmúlt hónapokban éppen keményebben kezdte ellenezni a Moszkvának tett területi engedményeket.
Ukrajna eközben egyre mélyebben képes Oroszország területére csapást mérni. A célpontok között olajfinomítók, energiaexporthoz kapcsolódó infrastruktúrák, rakétaalkatrészeket előállító üzemek, fekete-tengeri hajózási célpontok, valamint az orosz Wildberries és Ozon internetes kereskedelmi vállalatok logisztikai központjai is megjelentek. Kijev célja az orosz katonai ellátási láncok megzavarása, az energiaexportból származó bevételek csökkentése és olyan gazdasági károk okozása, amelyek miatt az orosz lakosság közvetlenebbül érzékeli a háború következményeit.
Ukrajna emellett megpróbálja már az indítás előtt veszélyeztetni az orosz rakétákat. Ukrán drónok támadják a dél-oroszországi légvédelmi rendszereket, amivel megnyithatják az utat az Iszkander-rakéták mobil indítóállásainak felkutatása előtt. Rob Lee katonai elemző szerint ha egy térséget folyamatosan ukrán drónok fenyegetnek, az oroszok kénytelenek lehetnek elrejteni vagy a fronttól távolabbra telepíteni rakétaindítóikat. Ez nem szünteti meg a veszélyt, de megnehezítheti az orosz rakétacsapások végrehajtását.
A probléma az, hogy egyelőre egyik stratégia sem látszik döntőnek. Oroszország súlyos károkat okoz Ukrajnának, de nem sikerült megtörnie az ukrán társadalom ellenállását. Ukrajna egyre jelentősebb gazdasági veszteségeket képes okozni Oroszországnak, de a szakértők szerint ezek még nem érték el azt a szintet, amely Vlagyimir Putyint politikai irányváltásra vagy tűzszünetre kényszerítené. Hannah Notte Oroszország-szakértő szerint az orosz gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásnak sokkal súlyosabbá kellene válnia ahhoz, hogy megváltoztassa a Kreml háborúval kapcsolatos számításait.
A légi háború ezért paradox helyzetet teremtett: egyre több és egyre fejlettebb fegyvert vetnek be, egyre nagyobb a pusztítás, de ettől még nem feltétlenül kerül közelebb a háború vége. Az elemzők szerint a döntő tényező továbbra is a szárazföldi hadviselés és az emberállomány lehet, különösen az, hogy Oroszország végrehajt-e újabb nagyszabású mozgósítást. Gady szerint a nagy hatótávolságú csapások azért váltak ennyire fontossá, mert a szárazföldi front egyre inkább patthelyzetbe került. Emiatt a légi háború várhatóan még pusztítóbbá válhat anélkül, hogy önmagában eldöntené a konfliktust.

















