Peruban egy ősi piramisnál végzett ásatások újabb bizonyítékokat szolgáltattak arra, hogy az ország prekolumbián kultúráiban emberáldozatokat mutathattak be vallási és politikai célokból. A régészek által vizsgált emberi maradványokon olyan sérüléseket és vágásnyomokat azonosítottak, amelyek arra utalnak, hogy az áldozatok halála nem természetes módon következett be, hanem egy szervezett rituálé része lehetett. Az ilyen szertartások során az emberi élet feláldozása nem egyszerű erőszaknak számított, hanem vallási jelentőséggel bírt, és egyúttal a hatalom demonstrálásának eszköze is lehetett. A kutatók szerint az áldozatok kiválasztása, elhelyezése és a testeken megfigyelhető sérülések mintázata arra enged következtetni, hogy pontosan meghatározott szertartási szabályokat követtek. A perui régészeti lelőhelyeken korábban is találtak hasonló bizonyítékokat: a Chimú kultúrához kapcsolódó El Pollo lelőhelyen például 49 feltételezett emberáldozat maradványait vizsgálták, köztük számos gyermeket és fiatalt. Több csontváz mellkasán olyan vágásnyomokat fedeztek fel, amelyek a mellkas rituális felnyitására utalnak, míg egyes férfi áldozatokat megkötözve ölhettek meg – írja a Cambridge University Press.
Az emberáldozatnak hosszú története volt az Andok térségében, és különböző kultúrák eltérő formában gyakorolták. A Chimú Birodalomban gyermekek, serdülők, felnőttek és foglyok is áldozattá válhattak, miközben az inkák egyik legismertebb szertartása a capacocha volt. Ennek során elsősorban gyermekeket áldoztak fel szent hegyeken, amelyeket isteni erővel rendelkező helyeknek tekintettek. A hitvilág szerint a feláldozott gyermekek nem egyszerűen meghaltak: beléptek a szent világba, és közvetítővé válhattak az emberek és az istenek között.
A mostanihoz hasonló felfedezések azért különösen fontosak a kutatóknak, mert segítségükkel nemcsak azt lehet rekonstruálni, hogyan hajtották végre az áldozatokat, hanem azt is, milyen szerepet játszott a vallás, a félelem és a politikai hatalom az ősi perui társadalmak működésében. A régészeti és bioarcheológiai vizsgálatok egyre inkább arra utalnak, hogy az emberáldozat nem elszigetelt vagy véletlenszerű jelenség volt, hanem bizonyos korszakokban szorosan beépült az állami és vallási rendszerbe.
