Hazatért egy 10 éve eltűnt macska

Hazatért egy 10 éve eltűnt macska

Egy tíz éve eltűnt macska váratlanul hazatért gazdáihoz, miután egy állatorvosi rendelőben a mikrochipje segítségével sikerült azonosítani. Charlie mindössze hároméves volt, amikor 2016 áprilisában eltűnt, nem sokkal azután, hogy családja Newbridge-ből Abercarnba költözött. A macska korábban rendszeresen kijárt, ám az egyik sétájáról egyszerűen nem tért vissza – írja a BBC.

Gazdái, Lucy és Hannah Robertson hónapokon keresztül próbálták megtalálni. Embereket kérdeztek, Facebookon tettek közzé felhívásokat, és minden beérkező információnak utánajártak, de egyik nyom sem vezetett eredményre. Lucy elmondása szerint nagyon fájdalmas időszak volt ez számukra, mert attól tartottak, hogy Charlie-t elütötte egy autó, vagy már nincs életben. Hannah szerint ennek ellenére sokáig nem adták fel a reményt, bár az évek múlásával egyre kisebbnek tűnt az esély arra, hogy valaha újra láthatják kedvencüket.

A fordulat idén július 29-én következett be, amikor Hannah telefonhívást kapott egy abercarni állatorvosi rendelőből. Közölték vele, hogy hozzájuk került egy macska, amelynek mikrochipje alapján sikerült megtalálni a gazdáját. A hír teljesen váratlanul érte a családot.

Charlie-t egy helyi férfi találta meg. Heteken keresztül látta a bokrok között élő állatot, és mivel azt hitte, hogy kóbor macska, rendszeresen etette. Végül elvitte egy állatorvoshoz, ahol leolvasták a mikrochipjét, és kiderült, hogy Charlie-nak valójában gazdái vannak, akik tíz éve várnak rá. Még a klinika dolgozói is meglepődtek, amikor megtudták, milyen hosszú ideje volt távol otthonától.

Különösen meglepő volt, hogy a hosszú távollét ellenére Charlie jó egészségi állapotban került elő. Bundája normális állapotban volt, egészségesnek tűnt, és nem látszott rajta, hogy elhanyagolták volna. Gazdái úgy vélik, valószínűleg soha nem fogják megtudni, hol és hogyan töltötte az elmúlt tíz évet.

A találkozáskor újabb meglepetés érte őket: Lucy szerint Charlie azonnal felismerte őket, annak ellenére, hogy egy évtizede nem találkoztak. Külsőre is alig változott, és gazdái szerint szinte ugyanúgy nézett ki, mint a régi fényképeken.

A család most fokozatosan próbálja hozzászoktatni Charlie-t ahhoz, hogy ismét más háziállatokkal éljen együtt. Lucy szerint ez még folyamatban van, a macska azonban már élvezi az ételt és a rengeteg figyelmet, és ugyanolyan barátságos maradt, mint amilyen az eltűnése előtt volt.

Megosztás:

Author: Takács Tamás