Alfred Hitchcock a filmtörténet egyik legnagyobb hatású rendezője volt, akinek neve szinte összeforrt a thrillerrel és a feszültségteremtéssel. 1899. augusztus 13-án született London Leytonstone nevű városrészében, vagyis ma van születésének 127. évfordulója. William és Emma Jane Hitchcock három gyermeke közül ő volt a legfiatalabb. Katolikus családban nőtt fel, és jezsuita iskolába járt. Fiatalon műszaki tanulmányokat folytatott, majd rajzolóként, reklámgrafikusként és szövegíróként dolgozott. A fényképezés iránti érdeklődése vezette el a filmhez: az 1920-as évek elején némafilmek felirattábláinak tervezésével került be a brit filmiparba, majd alig néhány év alatt rendező lett.
Első egész estés rendezése az 1925-ös The Pleasure Garden volt, az 1927-es The Lodger pedig már sok olyan elemet tartalmazott, amely később Hitchcock védjegyévé vált. A brit korszakában készült többek között a Blackmail, Az ember, aki túl sokat tudott és 39 lépcsőfok. 1939-ben családjával Hollywoodba költözött, ahol 1940-ben elkészítette a Rebecca című filmet Laurence Olivier és Joan Fontaine főszereplésével. A Rebecca elnyerte a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, Hitchcock pedig megkapta első rendezői Oscar-jelölését. Ezt követően olyan máig klasszikusnak számító alkotásokat készített, mint a Forgószél, a Hátsó ablak, a Gyilkosság telefonhívásra, a Szédülés, az Észak-északnyugat, a Psycho és a Madarak.
Hitchcock különlegessége abban rejlett, hogy nem egyszerűen megijeszteni akarta a nézőt. Inkább előre tudatta vele, hogy valami rossz fog történni, majd várakozni hagyta, és ebből építette fel a feszültséget. Rendkívül vizuálisan gondolkodott, amihez korábbi grafikusi képzettsége is hozzájárult. Gondosan megtervezte a beállításokat, a kameramozgásokat és azt is, mikor milyen információt kapjon a néző. Az AFI úgy jellemezte, mint az egyik legvizuálisabban gondolkodó rendezőt, akinek különösen erős érzéke volt a képi kompozícióhoz.
A Psycho 1960-ban ennek talán legismertebb példája lett. A Janet Leigh főszereplésével készült film zuhanyzós jelenete a filmtörténet egyik leghíresebb jelenetévé vált. A jelenet erejét nem elsősorban az explicit erőszak, hanem a gyors vágások, a beállítások és a hanghatások adták. Az AFI a jelenetet Hitchcock vágási és manipulációs technikájának egyik csúcspontjaként emeli ki.
Magánéletében a legfontosabb ember Alma Reville volt. Hitchcock akkor ismerte meg, amikor Alma már tapasztalt filmes szakembernek számított: vágással, forgatókönyvírással és gyártási feladatokkal foglalkozott. 1926. december 2-án házasodtak össze, és házasságuk Hitchcock haláláig tartott. Egyetlen gyermekük, Patricia Hitchcock 1928-ban született, és később maga is színésznő lett.
Alma azonban messze nem egyszerűen „Hitchcock felesége” volt. Az egyik legfontosabb alkotótársa volt, aki forgatókönyveket olvasott és írt, dialógusokat javított, történetszerkezeti problémákra hívta fel a figyelmet, ellenőrizte a felvételeket, és sokszor olyan apró hibákat vett észre, amelyek mások figyelmét elkerülték. A Psycho utómunkájánál például Alma vett észre egy Janet Leigh-jel kapcsolatos folytonossági problémát. Hitchcock 1979-ben, amikor átvette az American Film Institute életműdíját, különösen megható módon köszönte meg felesége támogatását, lényegében egyszerre nevezve őt vágónak, forgatókönyvírónak, gyermeke anyjának és kiváló szakácsnak.
Hitchcock saját személyéből is tudatosan márkát épített. Jellegzetes profilja, kimért beszédmódja és rendkívül száraz, gyakran morbid humora szinte ugyanolyan ismertté vált, mint a filmjei. Saját alkotásaiban rendszeresen feltűnt néhány másodpercre – ezek a híres Hitchcock-cameók. Az idő múlásával a nézők már külön keresték, mikor bukkan fel. Televíziós sorozata, az Alfred Hitchcock Presents 1955 és 1965 között futott, és tovább erősítette ezt a különleges nyilvános személyiséget.
A rendező körül számos furcsa történet és legenda alakult ki. Hitchcock szerette a morbid tréfákat, és tudatosan rájátszott saját különcségére. Filmjeinek visszatérő témái között ott volt a tévesen megvádolt ártatlan ember, a bűntudat, a kukkolás, az elfojtott vágyak, a gyilkosság és az a gondolat, hogy a látszólag teljesen normális hétköznapi élet felszíne alatt valami nagyon sötét rejtőzhet. Sok filmjében fontos szerepet kaptak a szőke női főszereplők is.
Személyiségének és munkamódszerének ugyanakkor van egy jóval vitatottabb oldala is. Különösen Tippi Hedren, a Madarak és a Marnie főszereplője beszélt később arról, hogy Hitchcock kontrollálóan és számára elfogadhatatlanul viselkedett vele. Hedren súlyos vádakat fogalmazott meg a rendezővel szemben, így Hitchcock örökségének mai értékelésekor a filmes zsenialitása mellett a női sztárokkal kapcsolatos hatalmi viszonyait és viselkedését is rendszeresen vizsgálják.
Érdekes ellentmondás, hogy miközben Hitchcock a filmtörténet egyik legismertebb rendezője lett, soha nem nyerte el a legjobb rendezőnek járó verseny-Oscart. Ötször jelölték rendezőként, de egyszer sem győzött. 1968-ban viszont megkapta az Irving G. Thalberg-emlékdíjat, 1979-ben pedig az American Film Institute életműdíját.
Hitchcock 1980. április 29-én, 80 éves korában halt meg Los Angelesben. Öröksége azonban rendkívüli: a modern thriller, a pszichológiai horror és számtalan mai rendező filmes nyelve elképzelhetetlen az általa kidolgozott módszerek nélkül. Különösen érdekes, hogy miközben filmjei tele voltak gyilkossággal, félelemmel, megszállottsággal és sötét pszichológiával, a nyilvánosság előtt mindezt egy jellegzetesen kimért, ironikus és fekete humorú figurává alakította. Hitchcock ezért nemcsak rendezőként vált legendává: saját magából is megalkotta a filmtörténet egyik legismertebb karakterét.
