Pompej illata

A tudósok új elméletet állítottak fel Pompeii pusztulására

A Pompeji romjai között talált, közel kétezer éves hamumaradványok segítségével a kutatóknak sikerült rekonstruálniuk, milyen illatok lenghették be az ókori római házak egy részét. A Vezúv Kr. u. 79-es kitörése ugyan elpusztította a várost, de egyben kivételes módon meg is őrizte a mindennapi élet számos apró nyomát – köztük két terrakotta füstölőedény hamuját, amelyeket most modern laboratóriumi módszerekkel vizsgáltak meg – írja a ScienceAlert.

A kutatók mikroszkópos és kémiai elemzésekkel azt állapították meg, hogy a pompeji otthonokban végzett vallási szertartások során fás, földes illatú füst terjengett, amelyet enyhe citrusos aroma egészíthetett ki. A füstölőkben helyi növények – például tölgy, babér, különféle füvek és csonthéjas gyümölcsfák részei – égtek, amelyek részben tüzelőanyagként, részben áldozati felajánlásként szolgáltak.

A vizsgálat egyik legizgalmasabb eredménye az volt, hogy az egyik füstölőben egy távoli vidékekről származó illatos gyanta nyomait is azonosították. A szakemberek szerint ez valószínűleg elemi gyanta lehetett, amely ugyanabba a növénycsaládba tartozik, mint a tömjén. Ez arra utal, hogy Pompeji lakói nemcsak helyi növényeket használtak, hanem olyan illatszereket is, amelyek Afrika vagy Ázsia trópusi területeiről, a Vörös-tengeren és Alexandrián keresztül jutottak el Itáliába. A lelet azt bizonyítja, hogy a Római Birodalom kereskedelmi hálózata még a hétköznapi családok vallási szokásaira is hatással volt.

Az egyik edényben emellett szőlőeredetű anyagok, valószínűleg bor vagy ecet kémiai nyomait is megtalálták. Ez jól illeszkedik az ókori római írásos forrásokhoz, amelyek szerint a családok a házi istenek – a Lares és a Penates – tiszteletére végzett szertartások során füstölőt égettek, miközben bort is felajánlottak. Bár a kutatók óvatosak az eredmények értelmezésével, mert a több évtizeddel ezelőtti feltárások miatt a modern szennyeződés lehetőségét nem lehet teljesen kizárni, a leletek összességében megerősítik az ókori leírásokat.

A kutatás a „szenzoros régészet” egyik legérdekesebb példája. Ez a viszonylag új tudományterület nemcsak azt vizsgálja, hogyan éltek az emberek a múltban, hanem azt is, milyen hangok, ízek vagy éppen illatok vették körül őket. A pompeji füstölők elemzése révén a tudósok most először tudtak közvetlen bizonyítékot találni arra, hogy milyen növényeket és illatos gyantákat égettek az ókori római háztartásokban. A kutatók szerint ez a felfedezés nemcsak Pompeji vallási életéről árul el többet, hanem arról is, milyen szorosan kapcsolódott a város a korabeli nemzetközi kereskedelemhez.

Megosztás:

Author: Molnár Ágota