Ha a most bejelentett amerikai–iráni békemegállapodásra gondolunk, a közeledés egyik fő oka az volt, hogy a hosszan tartó konfliktus mindkét fél számára rendkívül költségessé vált politikailag, gazdaságilag és katonailag. A harcok veszélyeztették a Hormuzi-szoros hajóforgalmát, ami az olajárakra és a világgazdaságra is jelentős hatással volt. A háttérben hónapokon át tartó közvetett tárgyalások zajlottak, amelyekben több közvetítő ország is szerepet vállalt.
A kompromisszumot az segítette elő, hogy egyik fél sem tudta tartósan rákényszeríteni az akaratát a másikra, ezért a diplomácia egyre vonzóbb alternatívává vált. A mostani keretmegállapodás tűzszünetet, a Hormuzi-szoros újranyitását és további tárgyalásokat irányoz elő az iráni nukleáris programról és a szankciókról. A megállapodás mögött jelentős gazdasági ösztönzők is állnak, köztük a szankciók enyhítésének lehetősége és a kereskedelem normalizálása. Ugyanakkor több fontos kérdés továbbra sem rendezett, ezért a mostani egyezség inkább egy békefolyamat kezdete, mintsem a viták végleges lezárása.
A jelenleg ismert, kiszivárgott pontok alapján nehéz egyértelmű győztest hirdetni, mert mindkét fél elért valamit, de fontos célokról is lemondott.
Irán részleges győztesnek tűnik, mert:
- a rezsim fennmaradt, nincs rendszerváltás;
- a nukleáris program végleges felszámolása nem szerepel a megállapodásban;
- várható bizonyos szankcióenyhítés és befagyasztott pénzek felszabadítása.
Az Egyesült Államok is elkönyvelhet sikereket, mert:
- újra megnyílhat a Hormuzi-szoros, ami csökkenti a globális gazdasági nyomást;
- Irán vállalta, hogy részt vesz további nukleáris tárgyalásokon;
- a gazdasági kedvezmények jelentős része feltételekhez kötött, és Iránnak bizonyítania kell az együttműködését.
A legtöbb elemző szerint a legnagyobb vesztes jelenleg Izrael, mert a háború során megfogalmazott fő célok – az iráni nukleáris program végleges felszámolása és a teheráni rendszer meggyengítése vagy leváltása – nem valósultak meg.
Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni: a katonai értelemben vett döntő győzelem egyik félnek sem sikerült, de politikailag jelenleg Irán valamivel többet nyert a tárgyalóasztalnál, mint amennyit elvesztett a harctéren. Ugyanakkor a végső mérleg attól függ, mi történik a következő 60 napos nukleáris tárgyalásokon.
Nem valószínű, hogy Donald Trump maradéktalanul elégedett lenne, még akkor sem, ha a megállapodást saját politikai sikereként mutatja be. A nyilvános nyilatkozatai alapján azt hangsúlyozza, hogy Irán nem juthat atomfegyverhez, és hogy a Hormuzi-szoros újra megnyílhat a nemzetközi hajózás előtt, ami az ő fő céljai között szerepelt.
Ugyanakkor a kiszivárgott részletek szerint a legnehezebb kérdések – például az iráni rakétaprogram és a regionális szövetséges fegyveres csoportok ügye – egyelőre nem rendeződtek, hanem későbbi tárgyalásokra maradtak. Emellett Trump korábban jóval keményebb célokat is emlegetett, és a háború során többször olyan nyilatkozatokat tett, amelyekből sokan arra következtettek, hogy az iráni rezsim jelentős meggyengítését vagy akár bukását is kívánatosnak tartaná.
Politikai szempontból viszont elégedett lehet azzal, ha a választók azt látják, hogy sikerült elkerülnie egy hosszú, költséges közel-keleti háborút, miközben valamilyen formában engedményeket csikart ki Teherántól. Ezért a legpontosabb válasz talán az, hogy Trump taktikai győzelemként adhatja el a megállapodást, de stratégiai értelemben valószínűleg még ő sem tekinti lezártnak az ügyet. A következő hetek nukleáris tárgyalásai dönthetik el, hogy a mostani egyezség valódi sikernek vagy csak átmeneti fegyverszünetnek bizonyul.
